top of page
GINOP-5.3.12-19 FOGLALKOZTATÁSBŐVÍTÉS ÖSZTÖNZÉSE

A felhívásra az a KKV nyújthat be támogatási kérelmet, amely vállalja, hogy az adott régiók valamelyikében működő vagy újonnan létrehozott telephelyen legalább 3 fővel bővíti a foglalkoztatottak számát úgy, hogy annak az előző tizenkét hónap átlagos statisztikai állományi létszámához képest az érintett létesítményben és a vállalkozás által foglalkoztatottak számának nettó növekedését is kell eredményeznie, továbbá aki vállalja a kormányhivatallal való együttműködést a toborzás során.

 

Támogatás összege, intenzitása:

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 8 millió Ft maximum 90 millió Ft.

 

Előleg:

Jelen felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás összegének legfeljebb 25%-a, de legfeljebb 22,5 millió forint mikro-, kis- és középvállalkozás, nonprofit gazdasági társaság kedvezményezett esetén.

 

Támogatható tevékenységek:

A jelen felhívás meghatározott feltételeknek megfelelő munkavállaló foglalkoztatása 24 hónapon keresztül a támogatási kérelemben meghatározott székhelyen vagy telephelyen olyan induló beruházás esetén, amelyik

- új létesítmény létrehozatalát vagy

- egy meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, vagy

- egy meglévő létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését, vagy

- egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi.

 

Önerő:

A támogatást igénylőnek legalább a projekt összköltségének az igényelt támogatási összeggel csökkentett részét kitevő önerővel kell rendelkeznie. Az önerő saját forrásból és az államháztartás alrendszereiből származó egyéb támogatásból állhat.

 

A támogatási kérelmek benyújtása 2020. január 27. 12:00 óra és 2020. április 15. 12:00 óra között lehetséges. 

bottom of page